Oldal kiválasztása

Az internetes közösségi felületek tele vannak hirdetési lehetőségekkel, amiknek java ugyan elég meddő lehetőség a túltelítettség és az érdektelenség miatt, de még mindig több a semminél, és a megfelelő időzítéssel, egy jól összedobott reklámanyaggal, vagy csak egy szerencsés témaválasztással még a legzsúfoltabb csoportokban is potenciális olvasókra lehet lelni. Na, ez a bejegyzés nem erről fog szólni, mert még én is keresem a jó módszereket, és sokkal többet tudok beszélni egyelőre a szarvashibákról, mint a tuti biztos reklámanyagok titkáról. Az alábbi példáktól nem csak az alap marketingismerettel rendelkező szárnybontogatók, de még a célközönség is általában a fejét fogja, a posztoló pedig nem is sejti, hogy épp ezekkel szabotálja a saját internetes karrierét. Szóval bármit olvastok, a ti érdeteketekben kérem, hogy ne tegyétek.

De ez miért számít?

Jó, mielőtt belekezdenénk a lényegbe, tisztázzuk, hogy miért is vét valaki orbitális hibát egy félvállról vett hirdetéssel!

A reklám a szellemi termékünk portája, a kapu, az első dolog, amit az emberek elé tárunk a munkánkból. Ezért külön energiát kell fektetni abba, hogy a reklámanyag jól legyen megcsinálva. Mert a munkánknak ez jár. Megérdemli. Megtiszteljük vele magunkat, az írásunkat és nem utolsó sorban a leendő olvasóinkat is. Épp ezért nagyon rosszul veszik ki magukat az alábbiak…

1. Link ajánlószöveg nélkül

Ez az egyik legalapvetőbb hiba, amibe régebben sokszor én is belefutottam lustaságból.

Gondolom, sokan a link előnézetének a szövegére bízzák a sorsukat, ami több szempontból sem kifejezetten bölcs dolog. Az egyszerűbb ok, amiért ne tegyük ezt, az az, hogy a Facebook egy “nagyon stabil” és “remekül karbantartott” (nem.) platform – főleg amióta megtörtént az hajmeresztő beszélgetés Zuckerberg és a szenátus között. Előfordulhat, hogy bármennyire is imádkozunk a rendszerhez, nem fogja megjeleníteni az előnézetet, és olykor még a Facebook Debugger sem tudja megoldani a problémát.

Másrészről a link előnézete például mobilról még annyira sem lesz informatív, mintha PC-ről néznénk ugyanezt. És ebből következik a harmadik ellenérv, hogy a szöveg nem lesz teljes, az emberek nagyja pedig utálja, mikor… <tovább>

Szóval utálják az elharapott mondatokkal megáldott clickbaiteket.

De, ami a legfontosabb, hogy amikor hirdetést teszünk ki, akkor az emberek ingerküszöbén kell áttörni. És mivel mindenki linkelget, ezért az előnézeti képeken úgy siklik át a szemünk, mintha ott sem lenne a hírfolyamon. Egy félig-meddig testesebb ajánlón viszont már megakadhat a figyelmünk, ha a thumbnail kép mutatós, és nem is tűnik a szöveg olyan irgalmatlanul hosszúnak. Nagyon alap, ez feszegeti a célközönség ingerküszöbét a legkevésbé, de működik.

2. “A többi az oldalamon!”… De nincs hozzá link…

Te jóságos ég… Wattpadosok, most rátok nézek!

Wattpados csoportokban sajnos gyakrabban látom az alábbi verziókat a fenti példára, mint kéne:

Sziasztok! Két hónapja vagyok Wattpadon, de még nem igazán jöttek olvasni. @lexhcaulfield a nevem, keresetek rám!

Hát, jányom, így a kutya nem fog olvasni továbbra sem…

Vagy, mikor ugyanezt eljátssza valaki, csak küld egy screenshotot a profiljáról.

Esetleg a harmadik alternatíva…

Sziasztok! Írok egy történetet Synus címmel, x fejezet van fent, keressetek rá!

És persze ugyanez azokkal a variánsokkal, mikor kirak egy screenshotot a történetről magáról, vagy egy idézetes képet, de Továbbra. Sem. Ad. Linket.

Így hirdetni a történetünket nem csak szédületesen amatőr, de bunkóság is. Mi vagyunk azok, akik megteszik az első lépést az olvasók felé, éppen ezért fel kell nekik szolgálni mindent, ami a munkánkhoz juttathatja őket. Ennek elengedhetetlen kelléke a link, ezzel tiszteljük meg őket, ezzel mutatjuk, hogy a jelenlétük számít.

“De most nem volt időm linket keresni hozzá!”

Ha nekünk nincs időnk ezzel foglalkozni, ne várjuk el, hogy az olvasónak legyen két perce arra, hogy

  • Megnyissa az adott oldalt
  • Az oldal saját keresőmotorjával rákeressen a profilra/ történetre
  • És ha tucatcímről/ tucatnévről van szó, de kulcsszavakkal keresett rá, nem pedig teljes címmel/ névvel, megtalálja a hosszú találati lista legalján a szóban forgó illetőt

Arról nem is beszélve, hogy ha mi annyira elfoglaltak vagyunk, hogy nincs 10 percünk arra, hogy telefonról összedobjunk egy tisztességes ajánlószöveget, vagy nem használunk fel egy talonban levőt (akár egy idézetes képet bővebb magyarázat nélkül), és nem tudjuk hozzádobni a linket, akkor valószínűleg a napnak azon szakaszában vagyunk, mikor nem is érdemes hirdetni, mert másnak sincs ideje a netet böngészni.

3. Ugyanaz a poszt… Hónapokon át.

Hát, személy szerint én kétszer ugyanazt a képet is félve használom fel (ezért készül a rajzokból egy második verzió, hogy legalább a stílusa más legyen), szóval én nem értem, hogy mi visz rá valakit arra, hogy hónapokig ugyanazt dobálja. Persze, áttöri az ember ingerküszöbét, de a türelmét is elveszi vele. Meg aztán ez milyen képet ad a munkánkról?

Azt sugallja, hogy onetrick-pónik vagyunk. Egyszer tudunk nagyot durrantani, majd ebből próbálunk megélni hónapokig. Nem fejlődünk, nincs egy jobb ötletünk, vagy éppen egyetlen arca van annak, amit csinálunk, és nem tudunk másra építeni. Mivel az írás kreatív szakma, egy ilyen képet adni a saját szellemi termékünkről a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. A világ gyorsan alakul, megköveteli a változatosságot, nem akármiért szoktak még a legnagyobb brandek is időszakonként például új csomagolással előállni!

4. Hatásvadászat, mint hamis reklám

Jóóó, nyilván nem így értettem, de nem tudtam kihagyni – Lexi

Vannak szerzők, akik tisztában vannak azzal, hogy meg kell ragadni az emberek figyelmét, de túltolják a hatásvadászatot, és a végeredmény egyáltalán nem passzol a szellemi termékhez. Hamis képet alkotnak róla, és ordít belőle, hogy az egész arról szól, hogy megragadja a figyelmünket. Önismétlővé válik, félretájékoztathat, és nem a megfelelő célközönséget vonzza be.

5. “Sziasztok, hoztam ezt a rakás szart”

Az álszerénység az első mérgező attitűdök egyike, amit magunkra veszünk a minket körülvevő társadalomból, és észre se vesszük, milyen intenzíven gyakoroljuk a mindennapokban önszabotáló gondolatainkkal, illetve az elismerések, bókok ösztönös elutasításával. Na, ez olyasvalami, amiről mind a bolti pénztárosnak, mind a következő Elon Musknak minél hamarabb le kellene szoknia.

Hirdetni ezt a hozzáállást, és egy megjátszott félénkség mögé bújva sajnálatot vagy érdeklődést kicsikarni másokból rövidtávon működőképes, hosszútávon unalmas és fárasztó. Aki így reklámozza a termékét, azt soha nem fogják komolyan venni, és az illető soha nem lesz elégedett magával.

Te vagy a tartalomgyártó, Te építed a brandet, a Te munkád, így Te határozod meg az értékét is.

6. “Itt a blogom, nézz be!”

A) verzió: A blogon nincs semmi.

Se köszöntő, se egy rövid gondolat arról, mi fogadhatja a látogatókat a jövőben, de még egy feliratkozó doboz sem. Semmi. Hiába foglalta le a legjobbblogavilágon.blogspot domaint, és tette rá a legcsinibb CSS dizájnt, amit a 400 kilométerrel arrébb élő legjobbspan dizájnkészítő csinált csak és kizárólag az ő számára, a látogatók ezt nem fogják értékelni. Eskü! Legalább egy első cikket érdemes felrakni, a hivatalos megynitó előtt. Az üzleteket se nyitják meg addig, amíg nincs benne termék.

B) verzió: A blogról nem tudunk meg semmit.

Milyen blog? Filmes? Sminkes? Személyes? Állatos? Egy ember viszi vagy több? Kiknek szól? Esetleg történetes? Egy vagy több sztori fut rajta? Miről szól? Legalább egy rébuszos kedvcsinálót érdemes készíteni hozzá az ismertető linkjével, hogyha az megfelel a blog profiljának, mert még az is több a semminél.

Ha az író/ blogger nem tud mit mondani a munkájáról azon felül, hogy létezik, azzal nem tudja felhívni mások figyelmét. Lehet, hogy neki izgalmas, hogy van egy saját blogja, és már önmagában érdekesnek tartja, amibe belekezdett, de a célközönséggel is meg kell értetni, hogy ők miért találják figyelemre méltónak, amit a másik csinál.

Ha pedig a blogger/ író szerint szóra sem érdemes az egész, és nincs benne semmi extra, akkor a közönség sem fog érdeklődni. Ilyen egyszerű az egész.

7. Mikor az MS Paint és a színvakság találkozik egymással

Van, mikor a blogger végre felfedezi, mekkora potenciál van a Facebookra feltölthető képekben. Elvégre a képek mindig érdekesek, arra mindenki felfigyel. De még nem motivált eléggé ahhoz, hogy két percnél többet áldozzon a reklámanyag összehozására, esetleg retteg a komolyabb képszerkesztő szoftverektől, és akkor összehoz egy ilyen… Ilyen torzszülöttet. Sajnálom, nem tudok finoman fogalmazni. Ez a példa kép, amit kábé egy perc alatt összehoztam, egy torzszülött, és maximum a magyar karakterkészlettel nem kompatibilis betűtípussal túloztam csak.

Ez gánymunka. Olvashatatlan, és ha valaki szerint a története ezt az esztétikai értéket képviseli, akkor én, mint kritikus olvasó megtekintés nélkül küldeném vissza a műhelybe azonnali átdolgozásra.

Egy ilyen kép arról árulkodik, hogy a készítője – habár többre is képes lenne -, magasról tesz a minőségre, és nagyon rossz színben tünteti fel a tartalmat, amit reklámoznak vele.

Amúgy ha valaki szép, magyarbarát betűket keres, annak a Google Fonts jó barátja. 😉

8. “Csak akkor folytatom, ha kapok rá x lájkot, x kommentet, egy tál palacsintát és egy szűz ifjú vérét”

Én értem, hogy Razzbowski akkor tölti fel a következő Yandere Simulator videót, ha az előzőre összegyűlik 3000 lájk, de ő ezzel keres pénzt, egymillió feletti feliratkozóval pedig az a 3000 igencsak alacsony követelmény.

Mi viszont ezt ingyen csináljuk, kedvtelésből, és az elején nulla érdeklődővel indulunk. Néhány évnyi írogatás, blogolgatás után már persze lehet aggódni a statisztikák miatt, de ez, amit sokak esetében látok, nem más, mint a célközönség zsarolása. Egyszerűen nem lehet azonnal eredményt várni az erőfeszítéseinkre. Miért törnénk magunkat egy fél oldalas prológus után, mikor még nekünk is meg kell barátkoznunk az új történettel? Bármennyire is kiábrándító, de a mi tök ismeretlen regénykezdeményünk nem egy szelet Marvel, hogy egy sötétben kirajzolódó, fancy A betű láttán stroke-ot kapjon a hype-tól a fél emberiség. Meg amúgy is; a Marvelnek rengeteg munkája volt abban, hogy az az A betű ilyen intenzív reakciót váltson ki másokból.

Másik oldalról pedig az, hogy valaki már a munkája első néhány darabjából profitálni próbál, azt az érzetet kelti, hogy nincs benne szeretet az iránt, amit csinál. És ha ő nem szereti, ha ő, saját maga nem látja értelmét a folytatásnak, akkor mi miért látnánk értelmét annak, hogy tovább olvassuk a történetet, vagy gyakran visszajárjunk a blogra? Mi aztán senki szabadidejéből nem akarunk elvenni, van elég olvasnivaló az interneten!

Na, de ha már szóba került a Marvel…

9. Jogvédett tartalmak felhasználása

Ez egy nagyon nehéz téma. Tudom jól, hogy saját vizuális tartalmat összeállítani nagyon időigényes munka, és én is már felhasználtam párszor feltételezhetően jogvédett képeket a bejegyzéseimben, vagy a thumbnailben, hogy ha az szorosan kötődött a témához. Sosem fűlik hozzá a fogam, kreatív művészek (például DeviantArtosok) rajzait használni pedig kifejezetten gyűlölök, így ha valamiért nagyon rákényszerülök, extra időt fektetek abba, hogy lenyomozzam a kép mögötti művész aktív alkotói platformját, és ha már törölte magát mindenhonnan, akkor jön a “forrás: pinterest/google” és társai :/. Ez a legkevesebb, amit az ember megtehet, hogy feltünteti a tulajdonos nevét, és kötelező is, ha már használjuk a képet. Senki sem örülne annak, hogy ha az ő történetéből idéznének kredit nélkül, és amíg az az egy kis gondolatfoszlány bejárja az internetet, a története jófomán érintetlenül várja kedves kis olvasóit a blogján.

Reklámozás esetében, amennyire lehetőség van rá, el kell hagyni a jogvédett tartalmak használatát. Szóval, ha valakinek van egy kis extra pénze arra, hogy befizesse a tagságot egy stockfotós oldalra, esetleg dizájnert béreljen alkalmi munkákra, az feltétlenül éljen vele. De még ha ez nem is kivitelezhető, akkor is érdemes a jogi tisztaságra törekednie bármelyik lelkiismeretes tartalmogyártónak. Ma már rengeteg lehetőség van royalty-mentes stockfotók beszerzésére, vannak erre kifejezetten oldalak is. Ebből párat a bejegyzés alján találhattok majd.

Ez alól természetesen kivételt képeznek az élménybeszámolók, könyv-, film-, sorozat-, játék- és albumkritikák, mivel ilyen esetben a szabad felhasználás jegyében meg lehet osztani a témához kapcsolódó, vizuális tartalmakat. Néhány tulajdonos még külön sajtócsomagot is szokott összeállítani ilyen célra, amit aztán bárki letölthet jó minőségben, és felhasználhatja a bejegyzésében.

10. Kommentszekció letiltása a posztok alatt

Ez igazából elég kontraproduktív amellett, hogy barátságtalan képet fest a posztolóról. A Facebook algoritmusa kommentérzékeny. Minél több a hozzászólás, annál fontosabbnak fogja ítélni a rendszer a posztot, így az egyre több ember hírfolyamára fog kikerülni.

A másik negatív üzenet a hozzászólások letiltása mögött pedig az, hogy a posztoló nem hogy a kritikára, de összességében semmire sem nyitott, amit a közönsége tudna nyújtani számára. Olyan vidékre pedig senki nem tér be vidáman, ahol nem látják szívesen. Meg kell tanulni kezelni az esetleges rosszindulatú vagy semmitmondó megjegyzéseket, hogy az ajtó mindig nyitva állhasson a hasznos visszajelzések számára.

11. A kisregény

Íróként könnyű ebbe a hibába beleesni. Büszkék vagyunk minden sorunkra, nekünk a nagy egész a fontos, nem az a kis kiragadott részlet, ami sokszor még bénán is fest, bármennyire is törekszünk arra, hogy önmagában is életképes maradjon. Az igazság viszont az, hogy a közönség nagyon hamar eldönti azt, mennyire akar a munkákkal foglalkozni. Nem akármiért tulajdonítanak nagy misztikumot az első mondatoknak, vagy az egysoros ismertetőknek.

Egy rövid, de jó ízelítő sokkal hatátsosabb, mint az, aminek se eleje, se vége. Az emberek a csattanókat szeretik, azt az egy, finom kis morzsát, amitől majd kedvük lesz az egész sütihez (nem, nem vagyok éhes). A rövid gondolatoknak is van erejük, gondoljunk csak bele! Oldalakon át vázolt tényeket lehet felborítani egyetlen, jól irányzott mondattal, akkor hát mi értelme több száz szóval elriasztani azokat, akiket pont be akarunk édesgetni a mi kis világunkba? A teaserek mindig egyszerűek, minimalisták és a célközönség legszűkebb rétegéhez szólnak, akiket az adott reklámanyaggal 100%, hogy meg lehet fogni. Aztán, ha őket elkaptuk, akkor már magukkal fogják rántani a közvetlen környezetüket legalább annyira, hogy a komolyabb, informatívabb anyagra már felfigyeljenek. Így működik a részletek megosztása is: előbb a kicsit, az érdekeset, az ütőset, aztán már lehet egy picivel többet adni. De akkor sem szabad eszméletlenül hosszúra nyújtani az ízelítőt. Aki sokat akar olvasni, az megnyitja a blogot. Aki nem, abból a hosszú részletek cinizmust fognak kiváltani.

12. “Kép a figyelem kedvéért”

Ez a történet egy mostoha sorsú fiúról szól, aki nevet kapott, de szeretetet nem. Nyomában halál és szenvedés, szívében mélységes űr, miközben kétségbeesetten menekül saját múltja elől. Ha meg akarjátok ismerni a tragédiát a kemény felszín mögött, katt >>ide<< (kép a figyelem kedvéért).

Remélem, nem kell részleteznem, mennyi probléma van a hasonló posztokkal. A kontextuson kívüli, “csak úgy” képek megosztása ugyanolyan hanyag reklámozási stratégiának minősül, mint a clickbait vagy a színvak MS Paint-bűvészkedés. Akkor már sokkal több értelme van annak, ha keresünk egy nem hangulat- és történetidegen, royalty-free stockfotót, és ízlésesen rászerkesszük ezt a pár sort, a történet címét vagy a szóban forgó karakter nevét.

***

Azt hiszem, sikerült a lista végére érni. Remélem, a sok rossz példa ellenére is újdonsággal szolgált számotokra. 🙂 És akkor ahogy ígértem, lentebb listázom az ingyenes stock oldalakat.

Unplash (innen szedtem a taxis képet a csúnya idézetes példához)

Pixabay

Pexels (innen van a fekete cicás kép is)

PNGTree (ők napi 2 PNG ingyenes letöltését teszik lehetővé, főleg PhotoShop-trükközésekhez ajánlott)

Canva

Illetve Pinteresten általában feltüntetik a forrást a Pinek mellett, ami sok időt spórolhat meg, ha meg akarod jelölni a művészt a kép mögött. 🙂